Címke: palánta
Retek a ládába
Az előző évhez hasonlóan idén is ültetek zöldséget a teraszra, azonban okulva a tavalyi eredményekből, csiszoltam a technikámon. Nem is keveset.
Palántázás lépésről lépésre
Ha eddig nem tették meg, itt az ideje a palántázásnak. Nem kell hozzá más csak mag, föld és edények.
Méretes kapa
Mint arról korábban beszámoltam, szépen nőnek a kertben a dolgok. És tudom, hogy nem bizalmatlanságból, de többen megjegyezték, hogy szívesen látnák is, hogy mit jelent ez a szépen növés. A kérés jogos, és ha van nálam fényképezőgép, akkor magától értetődő módon teljesítem is. Ez a rész hibádzott a múltkor, de most minden pótlásra kerül!
Drogozom a palántákat
Szun-ce nyomában járok
Bár rég nem esett szó a palántákról, a hónapok óta tartó locsolásnak, melegítésnek, figyelemnek és szétültetési hullámoknak meg lett az eredménye. Megszületett a kontingens, ami reményeim szerint meghódítja a földet, ahol eddig a tarack volt az úr. A csapat összeállítása azonban egyáltalán nem volt könnyű feladat, így a nagy kínai stratéga, Szun-ce, tanácsaira támaszkodtam, melyeket A hadviselés törvényei címen foglalt össze. Mert „(A háborút), amely az ország legnagyobb vállalkozása, az élet vagy halál alapja, a megmaradás vagy pusztulás útja, mindenképpen alaposan tanulmányozni kell.” Folytatódik….
Mérleg 04.12.
Elkezdtem szétültetni a combosabb palántákat, ami arra is rákényszerített, hogy elővegyem könyvelő énemet és számba vegyem a meglévő növényállományt.
Először nagyon el voltam keseredve, mert több edényben egész egyszerűen felszívódtak a palánták. Hol két hete buja zöld halom világított, ott most csak üres helyek tátonganak. Ám mint az alábbi eredmények is mutatják, jobb szembe nézni a nehézségekkel mint homokba dugni a fejünket. A jellem acélozásán túl ez a magatartás váratlan pozitívumokat eredményezhet. Folytatódik….
Törpe dzsungel
Úgy tűnhetett, hogy pár napig nem történt semmi növény fronton, de ez így nem igaz, csupán én tartózkodtam kerttől-növénytől távol. Mondhatnám, hogy tanulmányúton voltam, de ez nem fedné a valóságot.
Pedig volt benne kert, lesz is róla nagyon szép képes beszámoló, de addig is megmutatnám, hogy mi várt itthon.
A para vége
Nőnek a palántáim! Miután végigvettem minden lehetőséget, beleértve azt is, hogy körülbelül hatvan darab földdel teli edényt fogok kidobni úgy, hogy növénynek nyoma sem volt benne, beindultak a palántáim. Na persze nem maguktól. Folytatódik….
Az első palánta
Kinőtt az első palántám! Egész pontosan hat növény dicsekedhet az elsőbbség jogával, mind egy cserépben jelent meg, a Beus-féle paprikamagokból. Hogy miért ott és abban a cserépben, rejtély. Főleg azért mert máshova is ültettem ugyanebből a magból.
Két különbséget azért sikerült felfedeznem eme cserép és a többi között. Az egyik, hogy a konyhában van, ami a lakás legmelegebb része, a másik, hogy ez a cserép a legmagasabb. Ráfűteni nem tudok, de a tőzegcserepeket megemeltem könyvekkel, hogy az ablakkeret fölé érjen a peremük. Folytatódik….