Kis történet nagy fenékkel

Régen a téli pihenő alatt a földből élők szőttek, fontak, pálinkáztak, órát faragtak. Én írtam egy novellát.

Rajz: The Gospel of Good Cooking blog

Autentico italiano

A nagy szakácsnő aki nem egy házak fölé magasodó, a messzi fellegekben palacsintát sütögető mesebeli lény volt, hanem híressége okán emlegették nagyként a receptjeit rendezgette. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy elismertsége és évei számának növekedésével, a feneke nagysága is erős párhuzamokat mutatott. Sajnos, állapította meg szürkébb reggeleken. Azt nem mondhatnánk, hogy ettől szomorúság töltötte volna el, bár néha eszébe jutott pár évtizeddel korábbi, feszes popója. Akkoriban volt egy főnöke, aki nem átallotta legalább egy héten egyszer megjegyezni, hogy „magának milyen feszes a popója”.

Persze, hogy feszes volt, joghurton és tökmagon élt és csak ábrándozni mert endívia salátákról, coq au vinekről és krémes, olasz édességekről. Meg egy olyan kéthónapos olaszországi útról mint ez a mostani, ahol más dolga sincs, mint hogy egyen, igyon és recepteket gyűjtsön. Mindezt ráadásul, egy kiváló szaktárs, Giorgio, kíséretében, aki még az édesanyjához is elvitte, hogy megtapasztalhassa az igazi, autentico italiano kitchent.
A nagy szakácsnő akkor már megtapasztalhatta Giorgio autentico italiano amorózói képességeit, így érthető, hogy a látogatás nem csak kulinárisan ajzotta fel.

Az a birtok. A napfényben úszó domboldal. A hűs kertben porcelánnal terített asztal. Az ablakon kirepülő tál. Autentico italiano.

A nagy szakácsnő azonban, fegyelmezett asszony lévén, véget vetett az emlékek felidézésének. Sorrendbe kell raknia a recepteket. Adta magát a szakácskönyvek alapvetése, azaz az étkezés szabta sorrend, de ezt nagyon kiszámíthatónak találta. Miért ne lehetne a desszerttel kezdeni? Neki is milyen krémesen, édesen indult ez az olasz út, hogy aztán egy saláta tegyen pontot a végére. Giorgióval együtt válogatták a mamma kertjében a rukkola friss hajtásait, közösen választották ki a salátafejeket, amelyek a földből kikerülve majd a pastát kísérik. Együtt köszönték meg a szomszéd olívaolaját és abban is egyetértettek, hogy csakis enyhén pirított borssal lehet megszórni egy ilyen isteni ételt.

A problémák az ecettel kezdődtek. Míg a nagy szakácsnő, méreteit és korát meghazudtolva, könnyed málnaecetet csorgatott volna a friss levelekre, addig Giorgio apja markáns, férfias balzsamecetet látta volna szívesen ugyanott. Szó szót követett, érv érvet, Giorgo még a meggyőzés utolsó fegyvereként ágynak is döntötte hirtelenjében a rátarti szakácsnőt, akit ugyan elöntött a boldogság, de csak még jobban kívánta a málnaecetet, oly annyira, hogy rá is öntötte a menet közben kissé megszottyadt salátára. Mint sejthetik, a tál ezt követően repült ki az ablakon. A nagy szakácsnő azonnal összepakolta ruhákkal és receptekkel tömött bőröndjét és hazautazott, hogy aztán itt üljön egyedül, és próbáljon rendet vágni a receptjei és emlékei között.

Nézte a papírokat és arra jutott, hogy édességre vágyik. Keresgélt a csokoládék között, szemezett a mascarponéval és a lekvárokkal, de rá kellett jönnie, hogy nem egy könnyű krémre, percek alatt semmivé levő ízre, hanem valami örökké édesre vágyik, amitől mindig összefut a nyál a szájában.

Hát így született meg a szakácskönyv, ami a desszertekkel kezdődött és a salátákkal végződött.

Kategória: Komposzt | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.