Egy nappal az akkut bejgli mérgezés után itt az ideje, hogy megrázzuk magunkat és kimerészkedjünk a szürke valóságba. Kétségtelen, hogy a december éppen nem a legvonzóbb arcát mutatja, de így is van ok az örömre. Először is most már hosszabbodnak a nappalok. Másrészt meg legalább nincs hideg. De ha még ez sem dobja fel mediterrán lelkünket, akkor lehet múzeumba menni. Mondjuk a Ludwig Múzeumba, ahol most még zöld növények is helyet kaptak a kiállítótérben.
A rendhagyó kiállítási kellékeket a Yona Friedman. A nemépítés gyakorlata című tárlaton tekinthetjük meg. Nem kell megijedni, a némiképpen elvontnak tűnő cím mögött egy fantasztikus figura, Yona Friedman (1923-) építész életműve lapul, a gyakorlatban is jól használható információkkal kibélelve.
Ville Spatiale (1959-60)
Friedman az ötvenes években kezdte el kidolgozni építészeti elképzeléseit, amelyek közül kiemelhetünk ezt-azt, de zsenialitása akkor érhető tetten igazán, amikor elkezdjük megérteni, az általa kidolgozott komplex rendszert, ami ha működésbe lépne, akkor teljesen megváltoztatná az életünket. Például egész Európát egy gyorsvasút rendszer hálózná be, így végül is az egész kontinens egy nagy várossá válna, sok elővárossal.
A zsebkendőnyi telkeken sok kockából felhúzott lakóparkok helyett olyan házak épülnének, amelyek tervezésébe és építésébe a leendő lakók is részt vennének, sőt ha később változnának az igényeik, akkor ennek megfelelően lenne alakítható a ház is. Ezek után azon nyilván senki nem lepődik meg, hogy a város sem egy betondzsungellel lenne egyenlő, hanem veteményeskertek és parkok tarkítanák.
Ville Spatiale (1959-60)
A forradalmi elképzelésekből nem sok valósult meg, pedig már ekkor is létezett a Ville Spatiale („Lebegő városok”) terve. Az idő telt, az ötletek szaporodtak, egy valamiben szenvedett hiányt – és szenved – az életmű: kész épületekben. Yona Friedman tervei közül alig pár valósult meg, amely tényben az a legviccesebb, hogy az elkészült projektek mind a koncepció életrevalóságát igazolták. Az is igaz, hogy nyilván macerásabb lakókkal egyeztetve építeni mint kész házakat eladni. Vevők meg úgy is lesznek, hisz lakni csak kell valahol.
Főzés a természetben (részlet)
Az ötvenes évek végére Friedman már odáig merészkedett, hogy azt gondolta, hogy az lenne a legjobb, ha mindenki maga építhetné meg a saját házát, hisz senki nem tudja jobban felmérni az igényeinket mint mi magunk. Azt ugyan ő sem állítja, hogy nincs szükség szakértő segítségére, de véleménye szerint az építészet mindenki számára elérhető tudás. Ezt annyira komolyan vette, hogy az Építészeti koncepció tudományos módszere című munkáját képregény formában publikálta. Az ebben szereplő pálcika emberkék pedig nem csak házakat építenek, hanem hűtőt, gyümölcs szárítót és húsfüstölőt is.
Hűtőépítés (részlet)
A rajzokat nézve nehéz elszakadni attól a képzettől, hogy egy túlélő könyvet tartunk a kezünkben, amely megalkotására Friedmant akkoriban a harmadik világ lakhatási és élelmezési problémái sarkalták. Így bő öt évtizeddel később, egy elhúzódó gazdasági válság és a robbanásszerűen növekvő népesség tükrében, munkássága időszerűbbnek tűnik mint valaha. Viszont amennyire ijesztő azon hétköznapok lehetősége, amikor a bolt helyett a saját gazdaságunk az elsődleges élelmiszer forrás, azt hiszem annyira megnyugtató is, hogy van egy kézikönyv, amivel az összes probléma áthidalható. Meg hát szép is lenne a világ, ha egy kertész attól rettenne meg, hogy magának kell megtermelnie a napi betevő zöldséget.
Ételszárítás (részlet)
Zárszóként még annyit mondanék, hogy legalább két órát szánjanak a kiállításra, de lehet, hogy még a három sem sok. Gyerekkel a szombati nap a befutó, amikor délelőtt fél 11-től foglalkozásokkal várják a családosokat. Emellett szombat délutánonként felnőtt program is van: délután négykor magyarul tartanak tárlatvezetést, öt órától pedig angolul. Ez alól kivételt képez a mostani szombat, tekintve, hogy az december 31-re esik.
Yona Friedman. Architecture without building. A nemépítés gyakorlata.
Ludwig Múzeum ‒ Kortárs Művészeti Múzeum
Nyitva: február 5-ig
