A mai nappal hivatalosan is beléptünk a karácsonyi láz időszakába. Hármas iga (időhiány, anyagi lehetőségek, ötletelés) alatt nyögünk mindannyian. Van aki szerint ajándék nélkül nem ünnep az ünnep, mások ezt talmi hívságnak tartják, hisz a szeretet mindent visz.
Aztán vannak, akik szerint a jó ajándék hasznos, míg mások szerint az igazi ajándék természetéhez hozzátartozik valami luxus, amit egy hangyányi fölöslegesség tud biztosítani. A sokféle vélekedés közepette mégis szokott lenni egy közös nevező: könyvet, kozmetikumot, alkoholt nem illik adni. Mert hogy ha az embert szappant ad/kap, akkor ez arra utal, hogy az ajándékozott nem elég tiszta, míg az alkohol esetében egyértelmű, hogy durván iszákos.
Nyilván az én emberismeretem hiányos, de ha nekem adna valaki egy komolyabb bioszappan válogatást pár jó évjáratú száraz fehérborral, akkor azt gondolnám, hogy az illető engem nagyon szeret, nem pedig azt, hogy igazándiból büdös alkoholistának tart. Ugyanúgy szeretek könyvet kapni és nem átallok könyvet ajándékozni.
Nyilván plazma tévét ajándékozni jóval látványosabb gesztus, de ha eltekintünk a tévé konkrét funkciójától, nem nagy ügy. Egy könyv ugyanis sokkal több mindenre jó mint egy plazma tévé. Természetesen el lehet olvasni, de ez a minimum. Itt még fej-fej mellett halad a plazma tévé és a könyv, hisz mind a kettő eleget tesz a tőle elvárt funkciónak. Na de egy könyvvel még egy csomó minden mást is lehet csinálni. Szúnyogot/hangyát/legyet agyoncsapni, billegő asztalt kitámasztani vagy fejen egyensúlyozni, ráadásul mindezt szinte bárhol megtehetjük, mindenféle energia felhasználása nélkül. Ehhez képest egy csoda tévé is semmitmondó kis vacak.
Úgy hogy most karácsonyig minden héten ajánlani fogok egy könyvet. A könyvekben közös, hogy van bennük kert és igazán szuper élményt adnak. Emellett az egyensúlyozásnak és egyéb elvárásoknak is eleget tesznek, ráadásul pont ezen extra funkciók érdekében különböző méretűek, hogy tényleg jól kihasználhassa az adott kötetet a megajándékozott.
Az első darab Astrid Lindgren Harisnyás Pippije. Írhatnám, hogy örökbecsű klasszikus, de ez mindig vastag, régen íródott, de kevésbé érdekes mellett könyvek ismertetése mellett szerepel. A Harisnyás Pippi gyerekkorom kedvenc meséje volt. Rajongtam Pippiért, aki annyira erős, hogy fel tud emelni egy lovat, nem ijed meg a rendőröktől és egész nap azt csinál, amit csak akar. Pippi ugyan még csak kilenc éves, de egyedül lakik, mert anyukája felköltözött az angyalok közé, apukája meg néger király lett, de bármikor várható visszatérése. Majmával és lovával egy szép villában lakik, amely kertjén egy kavicsos út vezet, „amelyet mohabevonatú, vén fák szegélyeztek, láthatólag mászásra termett fák, egészen a villáig”.
Pippinek emellett van egy láda aranya, nagyszerűen süt-főz (még a hajószakácstól tanulta, amikor a papájával a déli tengereket járták), kifogyhatatlan ötletekből és folyékonyan hazudik. Ezek alapján nem meglepő, hogy számtalan kalandba keveredik, hol a szomszédban (Mellettünk lakik Harisnyás Pippi), hol pedig a tengeren (Harisnyás Pippi hajóra száll; Harisnyás Pippi a Déltengeren), de zavarba sehol nem jön. Aki nem hiszi, járjon utána!