Van ami sikerül, van ami nem

Ez az évem a kísérletek éve volt és itt nem csupán a kertre gondolok. Innét nézve úgy látom, hogy a kert csak a katalizátor volt, ami generálta az újabb feladatokat és problémákat. Hogy egy-egy dolgot feladatnak, problémának vagy kihívásnak láttam az erősen függött az aktuális hangulatomtól és az adott héten abszolvált alvás mennyiségtől is.

Azért írom ezt múlt időben, mert azon kaptam magam, hogy jóval lazábban kezelem a dolgokat mint az elején. Hogy ez a fáradtságnak, a rutinnak vagy kozmikus erőknek tudható be, nem tudom, de aggodalmaskodás helyett széles mosollyal próbálkozom, aztán van ami sikerül és van, ami nem.

Ennek szellemében történt a tökmag szárítás. Mint korábban említettem, a sütőtök magját vétek kidobni, szépen ki lehet szárítani. Ezt tettem én is, alább látható az eredmény. Annyit azért rádolgoztam, hogy ha sütök valamit, akkor a végén mindig betolom egy kicsit száradni. Így gyorsabb is, meg a maradék hő is hasznosításra kerül. Nem nagy ügy az egész, és tekintve, hogy a héjas tökmagnak 2-2200 Ft, míg a héj nélkülinek 3000 Ft kilója, azt hiszem kiváló az ár-érték arány is.

Saját szárított tökmag

A maradék paradicsomok utóérését is próbáltam kihasználni, de mint látható nem sok sikerrel. Az egyik lehetőség, hogy elfagytak és azért nem. A másik, számomra valószínűbb variáció, hogy csak az érik be, ami ár elkezdett pirosodni a szabadban. Nem néznek ki túl gusztán, úgy hogy a magot kiszedem belőlük a többi megy a kukába.

Paradicsomok

És mindezen elmélkedések megkoronázásaként íme egy recept, aminek története egy buddhista példatárban is megállná a helyét. Volt még egy kis krumplim a kertből, olyan 60 dekányi, és arra jutottam, hogy ez a kincs komolyabb véget érdemel mint egy egyszerű krumplipüré. Pár hete ettem egy fantasztikus burgonya krémlevest a Pesti Disznó nevű helyen (amit egyébként mindenkinek csak ajánlani tudok), és arra jutottam, hogy annak a levesnek a reprodukálása méltó feladat az én szép bio krumplijaimnak. Úgy képzeltem, hogy kevés vízzel felteszem főni a meghámozott, felkockázott krumplit, adok hozzá sót, borsot és rozmaringot, majd összeturmixolom és kész is. Rántás, tejszín, keményítő föl sem merült.

A rántás nem egészséges, nem finom, plusz ez a leves nem igényel semmilyen hozzáadott sűrítést, mivel a krumpli önmagában alkalmas más ételek sűrítésére. Minden a fentiek szerint haladt. A krumpli megfőtt és szépen elkezdtem merni a turmixgépbe. A turmixgépet nem oly rég vásároltam, egy csoda. Másfél literes hőálló üvegkancsó és 450 watt dübörgő erő egyben, nagyon boldog voltam, amikor rátaláltam. Ráadásul atomjaira szétszedhető, az alja is, így nem köszön vissza a két hete beszáradt zöldborsó íze a banánturmixban.

Mertem a levest boldogan, közben volt valami furcsa surrogó hang, de azt gondoltam a lé csorog a krumplik között. Nos a lé csorgott, de nem a krumplik között, hanem a kancsóból ki a konyhapultra. Ez már egyszer megtörtént, nagyobb léptékben, sütőtökkel. Akkor elég ideges lettem mert az egész konyhapult úszott a sütőtök lében és -pürében. Olajat rosszabb takarítani, de azért ez sem volt túl kellemes. Az ok egyszerű: megint rosszul raktam össze az üveg kelyhet (ez a szakszó a kancsóra). Rezignáltan konstatáltam a tényt, aztán vagy húsz percet bénáztam, míg sikerült jól összeszerelnem. Nyilván nem IQ teszt egy ilyen cucc, de minek hazudjak? Ez most így alakult. Lett rend, meg maradt krumpli, viszont nem maradt elég lé. Először kis vízzel hígítgattam, de ezt nem éreztem megfelelőnek. És ekkor ahhoz nyúltam, amihez mindig nehéz helyzetekben, az alkoholhoz.

Az én burgonya krémlevesem

Volt a hűtőben még egy két deciliternyi Gál Tibor-féle Chardonnay. Na ezzel turmixoltam, majd rottyantottam meg a krémlevest. Turmixolás közben még került bele fokhagyma, meg egy kis szerecsendió, és nem dicsekvésből mondom, de szuper lett. És mindez nem jöhetett volna létre, ha nem folyik el a lé. Legközelebb meg egy óra helyett létrejöhet 25 perc alatt is, ha végre rendesen rakom össze a turmixot.