Mint láthatták, az elmúlt héten nem nagyon volt hír a kertről, nem véletlenül. Nem mentem a kertbe, mert nem mertem. Készültem a kerttől való búcsúra már egy ideje, de azt gondoltam még egy hónap van belőle. Aztán a nyarat két nap alatt felváltotta a tél és arra kellett jutnom, hogy kész, a szezonnak vége. Itt az ideje, hogy erős legyek és pár hónapig búcsút vegyek a kerttől. Aztán mégsem így lett.
A szombati verőfényben felpattantam a bringára és nehéz szívvel, de elindultam a kertbe. Már az megdöbbentett, hogy hiába van délután két óra és süt a nap, irtó hideg van a biciklin. Egy hete még pólóban-farmerban hasítottam végig ugyanezt az utat, most meg rá kellett jönnöm, hogy valószínűleg ez volt az utolsó hosszabb bringázásom idén. Bár elnézve az időjárást én már azon sem lepődnék meg, ha decemberben egy hétig megint zakóban lehetne mászkálni.
No de mindegy, megérkeztem, de a könnyes búcsú helyet a mosolygós örömtánc ideje jött el. Volt paradicsom. Nem azt mondom hogy sok, de volt. A spanyol paprikák rendületlenül teremnek, sőt virágoznak, így gondolom még több lesz. Mint már írtam, a káposztával nem voltam túl ügyes, de így van olyan, amelyik befejesedett és nő a kelbimbó.
Sose tudtam elképzelni, hogyan lesz a kelbimbó, most már tudom. A brokkoli ígéretes, bár az egyik felmagzott, de így már tudom hogy néz ki a brokkoli virága. Az új-zélandi spenót is kitartóan terem akárcsak a répák és a cukkini. Azt kell mondanom, hogy a cukkini egy áldás a kertben. Pár tő van csak, de már eddig is több kiló termést adott és még mindig vannak rajta bébik. Most már csak megszeretnem kéne.
Úgy hogy a szomorú vég helyett őszi örömökkel telt a délután. Ráadásul már a jövőből is felvillant valami a terebélyesedő articsóka és rebarbara révén. Persze nincsen öröm üröm nélkül. Találtam egy nagyon gusztustalan állatot, ami több lilakáposztát is ellepett (azokat ki is szedtem, ne terjedjen tovább), a répát viszont alulról, a földben rágja. Ha valaki tudja mi ez, legyen olyan jó és írja meg. Előre is nagyon köszönöm.