Mennyit fogyaszt a Google?

Számítógép használat közben hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy fogyasztásunk kimerül a számítógép fogyasztotta áramban, holott ehhez minimum hozzáadódik a számítógép előállítása közben fogyasztott energia és hulladék is. De arra gondoltak-e már, hogy mekkora az ökológiai lábnyoma egy programnak, mondjuk a Google-nak?

A kérdés adott válasz ezért is érdekes, mert ez az első alkalom, hogy a Google adatot publikált az energiafogyasztásáról. E szerinte évente 1,5 millió tonnányi a szénkibocsátása, ami a fele az ebben az ipari szektorban megszokottnak, viszont csupán egy hajszálnyival haladja meg Laosz éves kibocsátását.

Bár ez a szám rettentően magasnak tűnik, ez ezen a szegmensen belül nem rossz eredmény. Hozzá kell tennünk, hogy ezek a adatok annak is köszönhetőek, hogy 2009-ben napvilágot látott egy becslés a Google energiafelhasználásáról, ami egyáltalán nem állította be kedvező színben a céget, ami így kénytelen volt felül vizsgálni energiahasználati szokásait. Mint láthatjuk a feladatot sikerrel megoldották.

2009-ben még minden egyes új keresés indítása 7g széndioxidba (CO2) került, ami kb. a fele annak a mennyiségnek amivel felforralhatunk egy kávényi vizet. A Google akkor azzal védekezett, hogy ez a mennyiség több tényezőből áll össze, amibe beletartozik például a felhasználók géphasználata is, így szerintük tisztán a keresés csupán 0,2 g CO2-t vett igénybe.

A keresés mellett érdemes megnézni, hogy az egyéb webes tevékenységek mennyi széndioxid kibocsátással járnak. Egy átlagos Gmail-fiók tulajdonos 1,2 kg CO2-t termel évente, egy átlagos Google felhasználó 1,46 kg CO2-t keresgél el egy évben, míg egy tízperces YouTube videó 1 gramm CO2-vel terheli a környezetet.

A fenti problémára nagy valószínűleg nem az a megoldás, hogy többé egy darab YouTube videót sem nézünk meg, de van pár apró dolog, amivel sokat tehetünk azért, hogy csökkentsük a számítógépek és az internet termelte káros anyagok mennyiségét.

Kapcsoljuk ki a számítógépet, ha nem használjuk
Szinte már az unalomig ismételt jó tanács mindenféle elektronikai eszköz esetében, de annál takarékosabban nem használhatunk valamit mint hogy csak addig üzemeltetjük, amíg szükség van rá. Kevesebb áram fogy, alacsonyabb lesz a villanyszámla, a gép is tovább él, és mi is. Az ember nem arra lett kitalálva, hogy egész nap mozdulatlanul üljön egy szobában egy zúgó elektromos masina mellett.

Netezzünk okosan
Csak akkor használjuk a keresőprogramokat, ha tényleg keresünk valamit. A gyakran látogatott oldalakat, ha nem tudjuk megjegyezni a címüket, mentsük le könyvjelzőnek.

Régi helyett újat
A számítástechnika tényleg rohamléptekben fejlődik és az új gépek nem csak funkciójukban, hanem energiafelhasználásuk terén is fejlődnek. Egy új géppel és egy LCD monitorral döbbenetes módon csökkenthetjük a gépezéshez használt áram mennyiségét.

Csak azt nyomtassuk ki, amit muszáj
Ezt is évek óta hangoztatják, de valahogy ezt sem lehet eleget. Persze így jut használt papír rajzolásra az ovisoknak, de van egy gyanúm, hogy amennyi fölös papír keletkezik csak egy cégnél/hó, abból egy évig rajzolgathatna egy egész óvoda. Tehát óvatosan a nyomtatással. Ha mégis nyomtatnunk kell, és nem hivatalos papírról van szó, nyugodtan használjuk a papír mindkét oldalát.

Csak az legyen bedugva a gépbe, ami tényleg kell
Nyomtató, pendrive, mobiltöltő, fényképezőgép, mobilnet, MP3-as lejátszó, hangszórók, szkenner. Ha van elég dugasz a gépen, akár ezeket az eszközöket mind bedughatjuk a gépünkbe, hogy aztán pörögjön a villanyóra annak rendje és módja szerint. Az eszközhalmozás helyett inkább csak azt csatlakoztassuk a géphez, ami abban a pillanatban tényleg kell. Gazdaságos tempó ez, plusz nem állhat elő az a helyzet, hogy a hirtelen kirántott pendrive-val sodorjuk le a hangszórókat.

A bejegyzés kategóriája: Öko tipp
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.