Szebb környezet, zöldebb közterek

Tát

A címben említett célt tűzte ki maga elé az Esztergom melletti Tát is, ezért csatlakoztak a Virágos Magyarországért mozgalomhoz, ami náluk – nem meglepő módon – Virágos Tátért néven fut. Az elkövetkezendő hetekben több beszámoló lesz arról, hogy hogyan haladnak a programmal. Érdemes lesz figyelemmel kísérni, mert ugyan idén már nem lehet pályázni, de jövőre majd igen, így aki most lemaradt, jövőre tapasztalatokkal felvértezve vághat neki a dolognak. Fontos információ, hogy nem csak falvak vagy községek, de városok és kerületek is pályázhatnak. Most pedig íme a beszámoló a táti kezdetekről, amiről Szenes Lajos, Tát polgármestere beszélt.

- Idén először csatlakozott Tát a Virágos Magyarországért mozgalomhoz. Miért döntöttek a csatlakozás mellett?

- Magának a kezdeményezésnek a céljai önmagukban olyan értékeket képviselnek, hogy ahhoz érdemes és hasznos csatlakozni. A pályázóknak új parkok, fasorok és zöldterületek létrehozása a feladata, emellett virágosítás, a műemlékek védelme. Mindezen feladatok végrehajtását pedig a lakosság bevonásával képzeli el. Másik fontos értéke a kiírásnak, hogy fontosnak tartja a környezetvédelmi és ökológiai szempontok figyelembe vételét. Egy ilyen anyag olvastán egy polgármester szeme előtt egy sokkal szebb falu jelenik meg, úgy hogy jelentkezik.

Tát fentről

- A programbeli részvétel hogyan nyilvánul meg a gyakorlatban? Mit tesznek Önök és mit várnak a lakosságtól?

- Fontosnak tartjuk, hogy minél többen részt vegyenek a programban, de itt nem csak közterekről van szó, hanem magánterekről is, a házak környezetéről, kertjeiről is. Épp ezért nem szólunk bele, hogy ki milyen formában vesz részt a programban. Nincsenek elvárásaink a virágok színét vagy a zöldesítés mikéntjét illetően. Mivel itt otthonokról, magánkertekről van szó, azt hiszem nem is lenne helyes. Épp ezért csupán egy bíráló bizottságot hoztunk létre, amelyik minden hónapban bejárja a település, lefotózza a jelentkezők kertjeit, házait, a későbbiekben pedig ezen fotók alapján fog győztest hirdetni.

És lentről

- Véleménye szerint, hogy fog ez hatni a község életére?

- Ki merem jelenteni, hogy Tát szerencsés település. Jó az infrastruktúra, rendezett a falu és sem anyagi, sem pedig komolyabb szociális problémákkal nem küzdünk. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy ez nagy részt az itt lakóknak köszönhető. Az ő munkájuk és szorgalmuk nélkül Tát nem ilyen hely lenne. Reményeim szerint a program végére színesebb, virágosabb és rendezettebb lesz a község. Emellett azonban legalább ennyire remélem, ha nem jobban, hogy a tátiak elégedettebbek lesznek a környezetükkel, mert fontosnak tartom, hogy akik itt élnek és minden nap tesznek ezért a helyért, azok jól érezzék magukat, sőt ha lehet, egyre jobban.

Virágos Magyarországért Mozgalom
1990-ben az Európai Közösségek Idegenforgalmi Bizottsága támogatásával az Európai Virágos Városok és Falvak Versenyének (Entente Florale) Nemzetközi Bizottsága megkeresett több közép-kelet-európai országot, hogy csatlakozzon a versenyhez. Magyarország ekkor csatlakozott a mozgalomhoz. A csatlakozás óta a mozgalom nagyon népszerű lett, évente 350-400 település vesz rajta részt. Ezek közül több magyar települést (Siófok, Géderlak, Nagyatád, Kaposvár, Eger) a nemzetközi versenyben is díjaztak. A jelentkezés feltételeiről, a díjakról bővebben itt olvashatnak.

A bejegyzés kategóriája: Komposzt, Virágos Tátért
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.