A Paradicsom egy kis sarka

Félig nő, félig angyal

Van egy kert, ahova már majd húsz éve vágyom. Ez a kert Toszkánában van, Capalbiótól nem messze, egy Garavicchio nevű helyen. Hogy a hely szép, ahhoz kérdés nem fér. Toszkánában szerintem még az árokpart is szebb mint máshol, de ez a kert nem a növényzettől különleges, hanem a benne található szobroktól.A Tarot kertről van szó, amit Niki de Saint Phalle (1930-2002) francia szobrásznő tervezett és épített. Én Niki de Saint Phalle műveivel először 2003-ban találkoztam, ekkor nyílt meg a budapesti kiállítása az Ernst Múzeumban.

Niki de Saint Phalle: Őrangyal

Szobrokat nem nagyon lehetett látni tőle, ami nem is csoda, mivel szerette a gigantikus műveket, köztéri szobrai több méter magasak. De egy-két kisebb darab azért ideért és persze rengeteg festmény, amelyek színesek voltak, vidámak, de mégsem buták, és ami a legfontosabb, hogy minden mástól elütőek.

A Tarot kert

Ekkor tudtam meg, hogy a rengeteg festmény és köztéri szobor mellett létezik egy szoborparkja is, ahol a Tarot kártya Nagy Arkánumának 21 lapját jelenítik meg a szobrok, gigantikus méretben. Tényleg gigantikusak, van amelyikben lakni lehet. A kert építésének ötlete az ötvenes évekre datálható, ekkor járt Barcelonában, itt ismerkedett meg Gaudí művészetével és Gaudí kertjével, a Park Güellel.

A Szeretők lap

Ekkor döntötte el, hogy egyszer épít egy saját szoborkertet, ahogy maga mondta, a Paradicsom egy kis sarkát. Erre ugyan jó ideig, és a FIAT tulajdonos Agnelli testvérek adományára, kellett várnia, de végül valóra vált az álma: 1978-ban elkezdhette a munkát, amit egészen haláláig folytatott.

A Halál lapja

A Tarot kertről bővebb infók itt vannak, a belépő 10,5 euró, ami egy ilyen élményért igazán nem vészes. Ha valaki arra jár írja meg, hogy milyen volt.

A bejegyzés kategóriája: Komposzt
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.