Miért jó, ha az ember nem megy kirándulni?

Krumpli palánta

Mint valószínűleg mindenki más, úgy én is pihenéssel és kirándulással terveztem tölteni a húsvéti hétvégét, de ebből nem lett semmi. Pihenés még csak jutott valamennyi, de a kirándulást teljesen elmosta az eső. A következő volt a terv. Szombaton rendbe rakom a kertet, vasárnap henyélek, hétfőn pedig tiszteletemet teszem a minden bizonnyal méltán híres Vácrátóti Botanikuskertben. A kerti munkát főleg az indokolta, szert tettem néminemű faaprítékra, amivel kiválóan lehet mulcsolni. A mulcsolás lényege ugye az, hogy befedjük a földet, így jobban tartja a vizet (kevesebbet kell locsolni) és lenyomja a gyomokat (kevesebbet kell gazolni). A mulcsolásnak azonban van három előfeltétele, mármint a mulcs meglétén túl: úgy mint legyen nedves a föld, legyen meleg is az a föld és ne legyen gyomos. Tehát télen nem mulcsolunk, mert akkor bezárja a hideget, ha száraz akkor kidöglik minden, ha pedig gyomos a kert, akkor már nincs értelme mert hogy ugye kinn vannak a gyomok.

Cukorborsó

Meleg tudjuk volt, viszont szárazság is, és nem nevezném gyomosnak a kertemet, de azért beindult a növekedésük. Ezért a következő tervet kovácsoltam. Kigyomlálok mindent, és addig locsolok, amíg mulcsolható állapotba nem kerül a kert. Nem szeretném magam fényezni, de nem kis munka volt. Kigazoltam az első ágyást, meglocsoltam, jött a második gazolása, majd locsolása és így végig, majd kezdtem a locsolást elölről. A gazolás főleg azért volt kemény, mert a tarack rendületlenül nő vissza. Akkora gyökereket rángattam ki, mint másfél hónapja az első ásáskor.

Zöldell a határ

Nagyon szép lett, de az ültetésre nem maradt időm, az átcsúszott vasárnapra, viszont ültetés előtt nem akartam letakarni, hogy aztán azon mélázzak, hogy is kell mulcs alá ültetni? Tehát az ültetés maradt vasárnapra. Földbe került végre a cékla, a rebarbara és az articsóka, és újra kellett ültetnem a borsót, mert az első vetésből össz-vissz két tő nőtt ki. Ezt egyébként egyáltalán nem értem, hogy miért. A cukorborsó tömött sorokban zölddel, Rajnai törpe barátunk viszont meg sem moccant. Az biztos, hogy nem a madarak ették meg, mert megtaláltam a borsókat az ágyásban, tehát a háló bevált. A helyére Kelvedon csodája került, remélem beváltja a neve sugallta reményeket.

Facélia

És elkezdtem a virág- és fűszerültetést is. Az egyik sarokba került a napraforgó, a krumpli mellé a kamilla, mert a kamilla jó hatással van a krumplira, közé pedig a körömvirág, ami remélem szintén jó hatással lesz a burgonya szaporulatra. Annak az ágyásnak a szélére, ahol majd a paradicsom lesz, ültettem kaprot, szintén a jó társítás végett, végül pedig facéliát, egyrészt mert szép, másrészt meg vonzza a méheket.

Eme dolgos napok után azonban nem a kirándulás jött, hanem az eső, de nem szomorkodtam, sőt jobban nem is alakulhatott volna a dolog. A mai napsütéssel előállt az optimális mulcsolós helyzet, amire holnap végre sort kerítek.

De hogy azok se legyenek csalódottak, akik színes kerti beszámolóra számítottak, íme egy videó a világ egyetlen famúzeumáról.

A múzeumot, amely egy 75 ezer négyzetméteres park, Enzo Enea tájépítész alapította Svájcban. A jelenleg 120 darabos gyűjtemény első darabja egy öreg japán fa volt, manapság pedig már mindenféle különleges fákat láthatnak a látogatók. A növényeknél egyébként talán csak az intézet logisztikája lenyűgözőbb, ugyanis egy-egy fa, a földlabdájával együtt, akár 10 tonnát is nyomhat.

A bejegyzés kategóriája: Komposzt, Technikák
Kiemelt szavak: , , , , , .
Közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.