Mivel ez életem első kertje, folyamatosan megadatik az elsőség izgalma. Az adrenalin szintem állandóan az egekben, hol mert aggódom valamiért, hol meg azért mert sikerül valami. Lehet, hogy infarktust kapok, de hogy nem az unalomba fogok belehalni, az biztos.
A soron következő nagy feladat az ágyások kialakítása volt, ami nem tűnt nehéznek, de végül az „ember tervez Isten végez” bölcs mondás tempóját követte. Így képzeltem én: kimérem az ágyásokat, mellette kitaposok egy kb. három lábfejnyi közlekedőt (nem akartam túl sokat elvenni a termelhető földből), onnét ellapátolom a földet, mérem a következő ágyást, taposok, és ilyen szépen, flottul haladok a cél felé.
A végeredményt tekintve valóban ez történt, de sajnos kevésbé flottul. Még a múltkori igen alapos ásás után is találtam egy csomó tarackot, és nem kevés pajort. Úgy hogy folyamatosan kapáltam, húzkodtam a gyökereket, közben gyilkoltam a lárvákat és felfedeztem két másik állatot is. Még nem tudom, hogy micsodák, de jó gyarmatosítóhoz méltón lelkiismeret-furdalás nélkül kinyiffantottam őket.
Végül kész lettek az ágyások, négy 1,5×2 méteres, meg egy kis sáv, a fehér madzag mögött. Ez az állandó növények helye. Nem túl nagy, mindössze egy félméteres sáv, de valahogy összhangba kellett hoznom az eredeti tervem és a valós kertméret közötti különbséget, amire az állandó növény rész drasztikus csökkentése tűnt a legjobb megoldásnak. Itt amúgy is csak három dolog lesz: rebarbara, articsóka és napraforgó. Ha tudok szerezni tormát, akkor négy.
Az ásás fizikailag megterhelőbb mint az ültetés, ez utóbbin mégis többet izzadtam, mert még sosem ültettem semmit. Már a palántázásnál elfogott a rettegés, hogy ha valamit nem jól csinálok, akkor miattam nem lesznek a magokból növények. Földbe ültetni még nagyobb feladatnak tűnt, különös tekintettel arra, hogy az ültetés végleges, nem lehet odébb pakolni három sor sárgarépát mert elnéztem a tervet.
Csökkentendő a stresszt úgy döntöttem, hogy első alkalommal csak a hagymákat ültetem el. Ez jelen esetben vöröshagyma, lilahagyma, fokhagyma és mogyoróhagyma. A szakirodalom szerencsére pontosan megmondja, melyiket hogyan ültessük.
Vöröshagyma
Ültetési távolság: 10 cm
Sorköz: 25 cm
Ültetési mélység: épp csak kilátszon
Mogyoróhagyma
Ültetési távolság: 15 cm
Sorköz: 25 cm
Ültetési mélység: épp csak kilátszon
Fokhagyma
Ültetési távolság: 7,5–10 cm
Sorköz: 30 cm
Ültetési mélység: 5 cm mélyen
Én a lilahagymát, mérete és típusa okán, a vöröshagymához soroltam. Az elmélet meg volt, a gyakorlattól viszont tartottam, egészen addig, amíg el nem kezdtem csinálni. Egy hagymát ledugni a földbe nem kíván különösebb ügyességet, így két perc alatt megszerezhetjük azt a magabiztosságot, amire fejben egy hét is kevés lenne. Fokhagymával kezdtem, amihez ki kellett mérni vízszintesen 7,5 centimétert, függőlegesen pedig 5 centimétert. Ezt tökéletesen kivitelezhető volt két fadarab segítségével. Bár ott oda voltam a találékonyságomtól, úgy rémlik, hogy már az ősember is használt ásóbotot, így nyilván ültető botot is. A kisebb fadarab pedig tökéletes volt a két hagyma közötti távolság megtartására. A mogyoróhagymánál is (a következő sor az volt), ott egyszerűen kétszer vettem.
Az elcsúszott ásás miatt végül csak a fokhagyma és a mogyoróhagyma került a földbe, de el nem tudom mondani mekkora elégedettség töltöttek el a kész sorok. Mint látható, húztam ki madzagot is, aminek ha nem is tökéletesen egyenes, de sor lett az eredménye és legalább tudom, hogy mi hol van, de ezzel együtt erre ki kell még találnom valamit, mert egy idő után fogalmam sem lesz, hogy hol mi van.
A héten még el kell ültetnem a répát, a maradék hagymákat és a borsót. Ez utóbbihoz vettem védőhálót is a madarak miatt. A háló olcsó, praktikus, és még fogalmam sincs, hogyan kell felszerelni.
Édesapám azt szokta csinálni, hogy a zacskót, amiben a mag volt – de ugye lehet ez papír is, amire fel van írva a növény neve – azt letűzi az adott sor elején
Ha meg már eldobtad a papírokat vagy az eső eláztatta, még mindig lehet kapni barkácsáruházakban, kertészetekben jelölőtáblákat – fehér műanyag – erre alkoholos filccel fel lehet írni a növény nevét, csak időnként a feliratot frissíteni kell, mert a nap kifakítja. Ha jól emlékszem, egy botanikus kertben láttam, hogy cserépléc méretű deszkákat szúrtak a növények mellé, és függőlegesen ráfestették olajfestékkel a nevét, ez látványos és tartós megoldás.
Borsika
Kedves Borsika,
ez a léces verzió jól hangzik, ennek vhogy ki fogom dolgozni a miniatűrebb változatát.
Kedves Erika!
Lehet, hogy kicsit elnagyoltan fogalmaztam. A cserépléc méretét a léc vastagságára, szélességére gondoltam, különben csak olyan hosszúak voltak, hogy földbe szúrva még jól látsszanak a feliratok. És tényleg nagyon jól néztek ki, ráadásul sokszor újrahasznosíthatók.
Borsika